Csecsenföldet egy olyan régióként ismerhettük meg a híradásokon keresztül, ahol hosszú éveken át az egyik legvéresebb háború folyt, ahol a béke egy diktatórikus vezetésre épült fel, ahol a nők jogai meg vannak csonkítva és ahol a terrorista szervezetek utánpótlásra lelnek.

Ha a Google keresőben magyarul keresünk rá Csecsenföldre, akkor szürke, sokszor hátborzongató háborús képekre találunk. Viszont, ha oroszul „Чечня”-ra keresünk rá, akkor színes képeket kapunk, egy gyorsan fejlődő régióról. Vajon hol az igazság?

Míg a nyugati kalandvágyók magánúton, addig az orosz turisták általában szervezett úttal, utazási irodán keresztül látogatnak el Csecsenföldre. Kiszlovodszkból már 2000 rubelért (kb. 8000 Ft) el lehet utazni egy egynapos szervezett túrával Groznijba, Csecsenföld fővárosába. Ugyanennyiért Pyatigorsk-ból és egy kicsivel többért Volgográdból indulnak turista csoportok.

Eredeti tervem az volt, hogy én is egy ilyen turistacsoporttal fedezem fel Csecsenföldet, de miután nem a turistahelyek látogatása volt a célom, hanem a helyiek megismerése, az egyéni utazás mellett döntöttem.

Nőként az egyéni utazás Csecsenföldre nem lehetetlen, de nem javasolt, ezért minden lehetséges hostelt felhívtam, hogy egy hozzám hasonló kalandvágyó utazótársra találjak. Így találtam rá Daniil-re, akinek bár nem volt szándékában Csecsenföldre utazni, azonban autóstoppolni igen. Végül egy olyan kompromisszumot kötöttünk, amivel mindketten jól járunk. Úgy döntöttünk, hogy autóstoppal utazunk Csecsenföldre.

Hogy mennyire őrült ötlet autóstoppal utazni Csecsenföldre? Csak annyira őrült, amennyire őrültség stoppolni bárhol máshol. Igaz nem nagyon stoppol ott senki, mert gyakran járnak a buszok (marsutkák) és nagyon olcsó, főleg a külföldi turisták számára. Pyatigorsk-ból már 600 rubelért (kb. 2000 Ft) el lehet jutni Groznijba. De mi stoppoltunk, mert ez volt az alkunk.

Miután a tűző nap alatt 15 percet stoppoltunk, úgy döntöttünk, hogy egy árnyékosabb helyet keresünk. A város szélén található nagy piac mellett haladva nevetve szólított le minket egy férfi, aki látott minket stoppolni:

- Ő: Ti hova mentek?
- Mi: Vladikavkazba.
- Ő: Minek mentek ti oda?
- Mi: Igazából mi Csecsenföldre akarunk menni.
- Ő: Ja, hogy ti hozzánk jöttök. Én úgy is gondoltam.

Hát így találtunk fuvart magunknak, méghozzá „A mi hazánk - Groznij” regionális szervezet vezetőjének, G. Saifuddin személyében. Az utunk során megtudtuk, hogy a szervezet igen különös célt szolgál. A szervezet célul tűzte ki azoknak az orosz családoknak a felkutatását, akik a háború miatt Csecsenföld elhagyására kényszerültek. Ápolják az orosz sírkerteket és emlékeket. Csoportos utazásokat szerveznek Groznijba a város egykori lakóinak és erősítik a csecsen-orosz párbeszédet.

1980-ban az akkor még Csecsen-Ingus Autónóm SzSzK lakosságának 30%-a orosz nemzetiségű volt, ez az arány mára 2%-ra csökkent. Ebbe a 2%-ba tartozik bele Saifuddin felesége is, aki Csecsenföldön született orosz.
Saifuddinnak igen jó humorérzéke volt. Ezt többször be is bizonyította nekünk:

- Ő: a feleségem is orosz.
- Mi: igen? És hol ismerte meg?
- Ő: Hát a fogságban.
- Mi: (hallgatunk tátott szájjal)
- Ő: (nevet) Viccelek. Itt született Csecsenföldön.

Az igazoltató rendőrökkel is hasonló módon próbált viccelődni, de ők kevesebb humorérzékkel voltam megáldva.

Rendőr: fegyver, szúróeszköz, egyéb?
Ő: Ön most kínálja? Nem köszönöm, nem akarok venni.

Ezután a rosszul elsütött poén után, félreállították az autónkat, de 20 perces kényszerpihenőt követően folytathattuk az utunkat.

Utólag kiderült, hogy nem is a poén miatt várakoztunk, hanem miattam. Kiderült, hogy ukrán állampolgárként mégsem olyan könnyű Oroszországban utazni. Minden igazoltatásnál gyanúsnak tartottak és bár a sofőr kapcsolatai révén az első igazoltatásnál könnyen továbbengedtek, a következő igazoltatást már nem úsztam meg.

Mindenféle kérdés és magyarázat nélkül az igazoltató rendőr elvette az útlevelemet és mondta, hogy kövessem. A csecsen sofőr itt is közbe akart lépni, de mondtam, hogy hagyja, kíváncsi vagyok, mit akarnak.

Bekísértek egy épületbe, ahol fémdetektorral megvizsgáltak, átkutatták a ridikülömet és bekísértek egy irodába, ahol egy mosolygó munkatárs várt engem. Helyet foglaltam és elkezdtük a jegyzőkönyvírást. Honnan jövök, hova megyek, miért megyek Csecsenföldre, aztán hova fogok menni, kivel utazok, miért van olyan sok vízumom.

- Rendőr: Nem fél Csecsenföldre menni?
- Én: Nem.
- Rendőr: Ön házas?
- Én: Nem.
- Rendőr: Csecsenföldön szeretne férjhez menni?
- Én: Igen – mondtam ironikusan – csak azért megyek oda.

A poén jól sikerült, feloldotta a hangulatot, jó utat kívántak és elengedtek, aztán utánam kiabáltak:

- Rendőr: Nézzen be hozzánk máskor is!

Gondolom ő is iróniából mondta.