A kaukázusi hegység déli részén Grúzia egyik leggyönyörűbb rejtett szeglete Szvanétia található. A több, mint 3000 méteres hegyek közé ékelődött településeket egy külön népcsoport, a szvánok lakják. A mindössze 20 ezer fős népnek saját nyelve van, amelyet az orosz cári birodalom és a grúz uralom alatt is meg tudtak őrizni. Ennek egyik oka, hogy a vidék nehezen volt megközelíthető, de a szván férfiak harciassága is megvédte a régiót az idegenektől.

Út.                                                                    

Ma már könnyebb eljutni erre a vidékre, mint 100 évvel ezelőtt. Még a szovjet időszakban megépítették a Szvanétia központjába, Mesztiába vezető hegyi utat. Tbilisziből reggelente rendszeresen járnak buszok, azaz marsutkák Mesztiába, Szvanétia fővárosába. Az odavezető út hossza 480 km, amely út eltarthat 8-9 óráig. De ennél sokkal kényelmesebben is lehet utazni e mesés vidékre. Hetente négyszer indul repülő Tbilisziből, amellyel mindössze 25 dollárért, 40 perc alatt el lehet jutni Mesztiába. Azonban a nyári időszakban érdemes utazás előtt pár héttel jegyet vásárolni, mert csúcsidőszakban szinte lehetetlen szabad helyet találni a repülőn. Jegyet itt lehet vásárolni.   

Mi a Fekete-tenger partjától, Batumi felől közelítettük meg Mesztiát. Az előző bejegyzésünkben olvashattatok az utunkról.

Mesztiában augusztus végén jártunk. Az időjárás még mindig nyárias volt, de a zöldellő magas hegyek csúcsait már vastag hótakaró borította. Elkápráztatott bennünket a város természeti és építészeti szépsége.  A kora középkori szván tornyok meghatározzák a város látképét. A kőtornyok körülbelül a 12. században épültek és egyedülállók a világban.

Egykoron minden család, azaz klán rendelkezett egy toronnyal, amely védelmet nyújtott a természeti katasztrófák, az ellenségek és egymás ellen. Igen, egymás ellen is, mert a vérbosszú szabályait hosszú ideig komolyan betartották ebben a régióban. A vérbosszú ma már csak a legendáriumokban létezik, a tornyok üresen állnak és az emberek békésen élnek.

Szállás.

Nem foglaltunk előre szállást, mivel nem tudtuk, hogy pontosan mikor érkezünk meg Mesztiába. Ezért első dolgunk volt internetet keresni és szobát foglalni. Igazából minden utcában van egy vendégház, akár egy séta közben is találhattunk volna egy kiadó helyet, de közeledtek a sötét felhők, gyorsan kellett cselekedni.

Az időjárás nagyon változékony, egyik pillanatban süt a nap, a másik pillanatban már esik az eső. Szerencsések voltunk, mert a zuhogó eső előtt öt perccel foglaltuk el szállásunkat. Azt hittük ez a nap már elveszett, semmit sem látunk a városból, de 2 óra múlva kisütött a nap és nyoma sem maradt az esőnek.

A szállás kiválasztásakor elsősorban az árat vettük figyelembe és nem a minőséget. Napi 10 dollárba került a szobánk két fő részére. Egy családi ház első emeletén volt kialakítva a vendégház és nagy valószínűséggel a mi szobánk is valamely családtagé volt, mert a szoba tele volt személyes dolgokkal, a szekrények tömve voltak ruhákkal a vitrin pedig családi képekkel.

Ezen a szálláson találkoztuk először és utoljára magyarral az egész utunk során. Csaba a szomszéd szobában lakott és a South Parkos Cartmen magyar szinkronhangja leplezte le őt.

Közlekedés.

Mesztia Szvanétia megye központja, annak ellenére, hogy egy kis 2,5 ezer lakost számláló település. Nincs városon belüli tömegközlekedés viszont nagyon sok a taxis, akik hajlandók elvinni akár Tbilisziig. Mi gondoltuk, hogy kipróbáljuk, hogy a stoppolás városon belül is működik-e. A helyi taxisoknak nincs taxi jelzőlámpájuk, de az autójuk, a modoruk, hamar leleplezi őket. Miután megtanultuk megkülönböztetni a taxisokat, a stoppolás nagyon bejött nekünk. Volt, hogy kőszállító-autót stoppoltunk le, volt, hogy ukrán vendégmunkásokat, de mind közül a legnagyobb élményt egy rendőrautó nyújtotta.  

Látnivalók.

Természet, természet, kőtornyok és meg egyszer természet.

Mesztiát gyönyörű hegyek és természet övezi. Csupán pár órás séta vagy fél órás autózást követően el lehet jutni a Chaladi gleccserhez, a Hatsvali felvonóhoz és gyönyörködni a kaukázusi hegyek szépségében.

Maga Mesztia sem egy hagyományos város, inkább egy élő skanzenhez hasonlít. A helyi lakosok életmódja nem sokat változott az elmúlt évszázadban. Erősen kötődnek hagyományaikhoz és a természethez. A legtöbb család öneltartó, legfeljebb csak a lisztet és a sört vásárolják a boltokban. Házikenyeret sütnek, sajtot készítenek és állatokat tenyésztenek. Tehenek, lovak, bárányok és disznók legelésznek szabadon az utcákon.

Míg Mesztiába viszonylag könnyű eljutni, addig Szvanétia legszebb rejtett zugai csak személyautóval, jeeppel vagy gyalog közelíthetők meg. Mi sajnos nem jutottunk el a Mesztiától mindössze 50 km-re található Ushguliba, ahol Európa legmagasabban fekvő települése található. Ahogy a Shkhara gleccsert sem csodálhattuk meg, amely egyben Grúzia legmagasabb hegye.

Gasztronómia.

Reggelente nem tudtunk ellenállni a helyi kenyér illatának, amely a szomszédos pékségből áradt. A lapos és kör alakú kenyeret agyag kemencében készítik a mai napig. A kenyér mindössze 1 láriért egy kis ablakon keresztül vásárolható meg.

Egyik reggel korábban mentünk a pékségbe, a város még csak ébredezett és a pék épp akkor kezdett bele a kenyérsütésbe. Mondta, hogy most nincs friss kenyere, de ha várunk 10 percet akkor lesz. Mi viszont kihasználtuk az alkalmat és megkérdeztük, hogy nézhetjük-e, hogy készül a kenyér. A pék nagyon kedves volt, nemhogy megengedte, de be is hívott a pékségbe. Kiderült, hogy Zurab, a pék hosszú éveken át dolgozott Moszkvában, ott is pék volt, de a szíve mindig visszahúzott Grúziába.

Nyina: Mi a titka a grúz kenyérnek?

Zurab: Semmi különös. Liszt kell bele, só, víz és az anyós nyelve.

Ha arra jártok, mindenképp keressétek fel a remek humorérzékkel megáldott péket, Zurabot. A péksége nem messze a központtól, a Tamara út 26. (ez a fő út) cím alatt található. Reggelire vagy az útra vegyetek egy kenyeret és a helyi boltban házisajtot, meglátjátok azokat az ízeket sokáig nem fogjátok elfelejteni.

A házikenyér és a sajt mellett, semmiképp sem hagyjátok ki a kubdarit, azaz a húsos lepényt. Nekünk már Batumiban mondták, hogy a Mesztiába vezető úton, Dzsváriban, a víztározó környékén érdemes megkóstolni e helyi különlegességet, mert ott a legfinomabb. Mi ott ettünk először kubdarit és valóban nagyon finom volt.

Ajándékba pedig érdemes szván sót vásárolni. Egész Grúziában a szván sót értékelik a legjobban, minden háztartásban megtalálható. A só különlegessége az, hogy borssal és különböző fűszerekkel van összedarálva. 

facebook.com/tubeteika

A fényképek és videók Pentax K-S2 fényképezőgéppel készültek, melyet a Ricoh Imaging hazai márkaképviselete, a Fotoplus Kft. bocsátott rendelkezésünkre.
http://www.ricoh-imaging.hu/
http://fotoplus.hu/